Ezt a ronda szeles napot sikerült már jó előre kinéznünk, hogy ellátogassunk a Titanic kiállításra. Gyerekek kaptak némi felvilágosítást arról, mit is fogunk megnézni. A jegyet az interneten kereszül előre befizettük. Du. 3 és 4 óra közötti időpontra szólt, ettől függetlenül korábban is beengedtek minket fél órás sorbanállás után.
Mindnyájan kaptunk egy-egy beszállókártyát, Innentől kezdve én Mrs. John G. Sage, lánykori nevemen Annie Elisabeth Cazaly lettem. 44 éves. 9 gyermekes családanya a harmad osztályon utaztam a pereputtyommal. John vásárolt egy farmot Floridában, hogy ott pekándiót termesszünk. Néhány évvel korábban egyik lányom, Dorothy már majdnem belefulladt a kútba. Így mindig is tartottam attól a babonától, hogy a vízbefúlástól megmentett ember egyszer még is vízbefúl majd. A kiállítás végén szembesülnöm kellett a ténnyel, hogy valóban vízbefúlt, de nem csak a lányom, hanem velem együtt az egész családom.
Vagyis az igazi családom mégsem, az ő beszállókártyájukon szereplők mind tűlélők voltak.
Kb. az első pár lépés után Bálint közölte, hogy neki sürgősebb dolga van a kiállításnál, így már az elején végigrohatnuk az egészet, átverekedve magunkat a merengő tömegen oda, aztán meg visszafelé is már dolga végeztével.
Srácaim eleinte szörnyen unalmasnak találták az egészet, mígnem felfedezték a jéghegyet, azt többször is megtapogatták, és fújtattak, milyen rettentő hideg. Legszívesebben megnyalogatták volna, de azt már nem engedtem. Azért többször is visszarohantak megsimogatni. Végül egy-egy 2Ft-osból gyártottak maguknak emlékérmét, a kapitány portréjával és a hajóval.